Nemzetközi szeminárium Lille-ben

Hírek // 2016.11.24

November második hetében került megrendezésre Lille-ben egy nemzetközi szeminárium, amelyen 21 ország ifjúsági és minisztériumi delegáltjai vettek részt – köztük a Nemzeti Ifjúsági Tanács delegáltjával, Lantai Judittal. A találkozó célja a strukturált párbeszéd nemzeti szintű ifjúságpolitikára gyakorolt hatásának körbejárása és fejlesztése volt.

A négy nap alatt minden ország feltérképezte, milyen eddigi eredményeket ért el a folyamat saját környezetükben, legyen szó helyi, regionális vagy nemzeti szintről. Ezen belül több típus került felismerésre: van, aki törvényi szintű szabályozásról is be tudott számolni, de gyakoribb volt a strukturált párbeszéd áttételes hatása a döntéshozatali folyamatokra. Nagy kérdés volt épp ezért az is, vajon mi a fontosabb: az, hogy a szabályozásokba beépüljenek az ajánlások eredményei vagy azok a közvetett hatások, amik abban a közösségben érik az adott embereket, ahol a párbeszéd elkezdődött?

A kommunikáció mikéntje épp ezért szintén központi szerepet kapott a tudáscsere során. A résztvevők igyekeztek jógyakorlatokat gyűjteni azzal kapcsolatban is, hogyan lehet a strukturált párbeszédet közel hozni mindenkihez; fiatalokhoz és döntéshozókhoz egyaránt.

Nagy témaként felvetődött emellett a nemzeti munkacsoportok működése és annak hatékonyabbá tétele is. Minden munkacsoport más módon tudja ugyanis megvalósítani azt a szerepkört, hogy az európai és a regionális és helyi szintek között közvetítsen, hiszen más elvárásokkal és lehetőségekkel találkozik. Ennek ellenére rengeteg hasznos ötletet lehetett meríteni egymás valóságából, ami remélhetőleg hozzásegít majd minket a Szólj bele! folyamat hatékonyabb működtetéséhez is.

Ti mit gondoltok? Jelezzétek felénk kommentben vagy emailben, és mi szívesen becsatornázzuk a közösbe!

15078743_1325851174126029_1401737589814423644_n

 

20161109_101907

 

14991316_1155618121194716_2119062503735568906_o

 

SZÓLJ HOZZÁ!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.