Európa a Polgárokért Konferencia

Események // 2015.10.21

 

A Tempus Közalapítvány konferenciát szervez az Európa a polgárokért programról. A konferencia célja, hogy a széles közönséggel is megismertesse az Európa a polgárokért projektekben zajló munkát, megosztva a mások számára is értékes eredményeket és tapasztalatokat.

 

Időpont: 2015. október 28.

Helyszín: Tulip Inn Budapest Millennium Hotel (1089 Budapest, Üllői út 94.)

 

Az Európai Unió Európa a polgárokért programjának célja, hogy segítse a polgárokat az Unió történelmének, működésének alaposabb megismerésében, az uniós szakpolitikák és döntéshozatali folyamatok megértésében, miközben aktív szerepvállalásra és demokratikus részvételre ösztönzi őket. A program emellett kiemelt figyelmet szentel az európai identitás, a tolerancia és egymás kölcsönös megértésének erősítésére is.

 

Az Európa a polgárokért program elsősorban önkormányzatok és nonprofit / civil szervezetek számára nyújt támogatást olyan nemzetközi együttműködések megvalósításához, melyek lehetőséget teremtenek a különböző országokban, különböző körülmények között élő emberek számára a találkozásra, az őket érintő európai uniós kérdések megvitatására és a tapasztalatcserére. A legfontosabb témák között szerepelnek az Unió értékei, a részvétel és a demokrácia, az interkulturális párbeszéd, az európai jólét (munka, társadalmi kohézió és fenntarthatóság), valamint az EU politikák hatása a társadalomra.

 

A konferencia célja, hogy a széles közönséggel is megismertesse a projektekben zajló munkát, megosztva a mások számára is értékes eredményeket és tapasztalatokat. A jó példák megismerését, adaptálását gyakorlatias szemléletű beszélgetések segítik, ahol számítunk a közönség hozzászólásaira, aktív részvételére.

 

A konferenciára várjuk önkormányzatok, civil szervezetek, oktatási intézmények, önkéntességgel foglalkozó szervezetek képviselőit, valamint az európai uniós kérdések iránt érdeklődő aktív polgárokat.

 

A rendezvényen való részvétel díjtalan, de előzetes regisztrációhoz kötött.

 

Tervezett program

 

9.30-10.00        

Regisztráció, welcome kávé

10:00-10:10    

Megnyitó

10:10-10:30    

Aktuális kérdések az Európai Unióban az aktív polgárság szemszögéből – Perger István, a kommunikáció/partnerségek és hálózati  részleg vezetője (Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete)

10.30-10.50

Szolidaritás válság idején – dr. Arató Krisztina egyetemi docens PhD (Eötvös Loránd Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar)

10:50-11:10

A fiatalok és az EU: a tájékozódástól az elköteleződésig – Takács Viktória (Demokratikus Ifjúságért Alapítvány)

11:10-11:30

Európa a polgárokért program: eredmények és új prioritások – Frank Nóra programkoordinátor (Tempus Közalapítvány)

11:30-12:15

Szendvicsebéd

12:15-15:00

Műhelymunkák: „Európa a polgárokért” projektbemutatók és beszélgetések 

A) szekció 

  1. Fejlesszük együtt Európa jövőjét – Bácsalmás Város Önkormányzata (testvérvárosi találkozó projekt)
  2. A fogyatékkal élők integrációja és az európai identitás megerősítése – Csobánka Község Önkormányzata (testvérvárosi találkozó projekt)
  3. A láthatatlan áldozatok emlékére – Galileo Progetti Nonprofit Kft. (európai emlékezet projekt)
  4. Kissebségek identitása és integrációja művészeti eszközökkel – Nagyecsed Város Önkormányzata (városok hálózata projekt)

B) szekció 

  1. Testvérvárosok összefogása az ifjúsági munkanélküliség ellen – Mórahalom Városi Önkormányzat
  2. Fiatalok az európai polgárságért – Kulturális Életért Közhasznú Egyesület, (városok hálózatai projekt)
  3. Az önkéntesség üzenete – Soproni Evangélikus Egyházközösség (civil társadalmi projekt)
  4. Fiatalok Európa jövőjéért – Ajak Város Önkormányzata (városok hálózata projekt)

Forrás és regisztráció: Tempus Közalapítvány

SZÓLJ HOZZÁ!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.